Már nem tudom azt, hogy hol, mikor, és ki vagyok,
Elveszve az időcsermely folyósodrában,
Mint dér, bár nyár van, jéghideg hócseppé fagyok,
Töretlen hit karja többé nem tart kordában,
Sárgává száradok, akár őszi falevél,
Majd lehullok a lombkoronáról oly halkan,
Zajt se csapva, hogy meg se rezdül a fúvó szél,
Aztán nem leszek többé, emlékem elillan,
Ahogy emlék távozik feledés nyomdokán;
Nem halok meg, ó nem, csak nyomtalan eltűnök,
Mintha csak porszemként fújna el dühös orkán,
S nem maradnak emlékek, fájdalmak és bűnök,
Egy kérdés lebeg még, mint szellőben tollpehely:
Hogy hol és mikor vesztem én el elveszetten?
És ki vagyok-voltam én, hol volt számomra hely,
Míg még léteztem, mint egy korcs-kutya, veszetten?