Amikor a tél benézett...
Írta: sziszifusz Dátum: Július 23 2010 09:40:46
Cs
Gyermekek ott leltek békét,
kergetőztek vígan
s figyelték naívan
apjuk szép meséjét.
Teljes hír
Amikor a tél benézett...
Amikor a tél benézett,
meleg szobát látott,
melyben a lét fázott...
- gondolt egy merészet.
Gondolt egy merészet, nagyot,
fogta a cók-mókját,
északra somfordált.
- Hagyta a holnapot.
Hagyta a holnapot másra,
rügyeket duzzasztó,
jégvirág olvasztó,
tavaszcsacsogásra.
Tavaszcsacsogásra ébredt
a lét dermedt húrja,
és lassacskán újra
dalolt a természet.
Dalolt a természet szépen,
(Lehet fütyülni itt!
- a rigó mindenit...)
zöldellő kertjében.
Zöldellő kertjében játszott
a csahos kis buta
tarka buksikutya,
és békét talált ott...
Gyermekek ott leltek békét,
kergetőztek vígan
s figyelték naívan
apjuk szép meséjét.
Apjuk szép meséjét hallva
álmodtak a réten,
tündérek szemében
lágyan betakarva.
Lágyan takart be a lélek
minden kis virágot,
mi fontosnak látszott,
- mit remegve féltett.
A remegve féltő ember!...
- Ki magán nevetve
sorsát beszínezte
ezerszín ecsettel.
Ezerszín ecsettel mázolt,
szomorú bohócra...
- és révedt a múltba
mikor kisdiák volt.
Mikor kisdiák volt...régen,
az anyját kereste
sírva minden este,
félve a sötétben.
Félt a sötétben egyedül,
de ettől lett erős
mint győztes mesehős,
ki táltost is megül.
Bátran megülte a táltost,
repült vele az éj...
Az öreg holdkaréj
is boldognak látszott.
Boldognak látszott az élet,
de az ég beszakadt
egy őrült súly alatt...
- a kincs semmivé lett.
Semmivé lett akkor a Föld...
A gyerekek álma,
hitük a világba
- örökre összetört.
Örökre összetört a Hold,
mert rossz példaképet
ringatott a képzet.
A szobor, - csak köd volt...
Köddé vált a tavasz csókja,
száraz, beteg nyár jött,
majd őszbe öltözött
az életfa lombja.
Amikor a tél benézett,
hideg szobát látott.
csöndet, tört virágot.
- Egy lét porig égett...