Balaton,én csodás tengerem
vonz hozzád különös delej
sodorjon bárhová az élet
hozzád újra s újra visszatérek.
Mint anyaöl sejtelmes csendje
ölel körül hullámaid selyme,
ha enyhet keresve merülök alá
s parttalan békéd magába zár.
Rezzenetlen tükröt feszítsz a Nap elé,
hogy csodálhassa benned önmagát
ezernyi alakban vered vissza
sugarainak törékeny aranyát.
S ha hullámaidat csipkével
tarajosra díszíti fel a szél,
felhőfátylát lebbenti az ég
a víz fölött vihar sóhaja kél.
Szeretem ezt is,e partot ostromló
tajtékzó,vad erőt,
ahogy hideg permetet szór
és szele hajamba tép.
S szeretem azt a másik arcodat
az alkonyi,szelíd ringatót,
a hullámaid felett remegő aranyhidat,
mielőtt búcsúzik a Nap.
Bíbor-ezüstbe játszik az alkonyat
a fodrozódó víz zenéje kél,
ébresztve andalító álmokat.
Ládd,újra visszatértem én.