Búsongó hajnalok üresednek
A fázó Nap sem ébred ma nélküled
Paplan alatt hunyó vágyak fényüket
Kioltva cipelnek gyászkeresztet.
Penge élű szavaid kémlelem
Testmelegbe sajdul a fájdalom
Véreremben szétfolyva csak hagyom
Hogy nincsemre forduljon a végtelen.
S ha percről-percre magamba fázlak
Didergő felkapaszkodásom remény-
falaid döngeti, mint ár a gátat.
Ha van még maroknyi hited, ne féld!
Hallasd hát hangodat, csendembe zárlak
Míg suttogásod hozzám útra kél.