Gyertyaláng, vet táncoló árnyat
a meszelt fehérre,
kanóca parázslik,
s messzibe vész fénye.
Csöndes homályban, félszegen,
a sarokban megülve,
pihennek a percek,
órákká terülve.
Künn a fák alatt lassan jár a szél,
bársonytalpán lépdel az est,
hegy mögött, fák között,
a Nap igaz csodát fest.
Kalapom emelem e dúdoló mesének,
szemem könnybe lábad,
ha láthatom míg élek,
részemet, e tájat.
S tudod, szép szemedben, mindezt látom,
lehet reggel, este, ha nézlek,
akkor is ha füstös kanóc,
gyertyaláng az élet.