Radnai István:
LÁTVÁNY
két festékfolt között létezünk
mint visszerek a lábon
morcosan de csak csak csak
mint szénakazal piros kendőkkel
a kötélen amikor a fáradtság
kimosott sulykolt és mángorolt
de addig mint a két ló mely
szomorúan tűri a csutakolást
és konflissá lesz a fiáker
ha valamelyikünk felbukik
felbukunk a macska-köveken
csattog csattog csattog a talp
becsuklik a bécsi-kapu tértől
a palotáig és vissza mire
a sok apró emelet után a
történelmi tablóktól a szecesszión
át egy mai csellóig húz
és von egy tegnapi lány
nem környékez a pestis
megújúlt a fogadalmi szobor
meg sem próbálod elragadni
a lándzsát míg vak istenek
homlokából kipattansz
zümmög a város és hárman
kettesével vesszük a
lépcsőket induláskor
de agyunk súlya léptünkre
roskad apró csepp esőtől
széllel kísérve jön
s a vihar langyos záporrá
szelídűl megjöttünk