Hölgyek! Urak! Tessék! Lehet!
Írta: PiaNista Dátum: Június 05 2007 05:57:18

---

**********

"Erd?lepte hegyek között"

**********

---

Teljes hír

---

Hölgyek! Urak! Tessék! Lehet!

1/2

Hölgyek! Urak! Tessék! Lehet!
Hallgassák a történetet!
Olcsón adom, olcsón mondom,
Akinek kell, le is írom.
Hölgyek! Urak! Tessék! Lehet!
Hallgassa meg a versemet
Aki búra vigaszt keres:
Ára csak egy meleg leves!


Erd?lepte hegyek között,
Hová nap is ritkán sütött,
Megérkeztem és leültem,
Vigan az evéshez kezdtem.
Lelkem, tüd?m megtelt régen
Kószálva a rengetegben;
Így élek már évek óta,
Ilyennek hozott a gólya.
Az én zeném madárének,
Vagy égzengés, mit?l féljek?
Barátom van hegyen, völgyben,
Fáktól árnyas rengetegben.
Végre! Csakhogy rádtaláltam:
?zet láttam, megcsodáltam.
Pedig mennyit láttam eddig,
Megcsodálom mégis mindíg.
Ám egy nap az erd?szélen
Fa tövében ittam, ettem,
Zajt hallok, hát felpillantok:
Társaságot lovon látok
Közeledni éppen arra,
Ahol ültem már jóllakva.
Úgy gondoltam, hogy megbúvok
Egy fa mögött, honnan látok
Mindent jól, hogy kifélék ?k?
Talán hozzájuk szeg?dök.

Úgy is tettem, s amit láttam,
Talán éppen erre vártam:
Felderített, hát kiléptem,
S ?ket eképp köszöntöttem:
Üdvözöllek hölgyek, urak! r11;
Így kezdem el, s ?k megállnak -,
Ismerem jól a környéket.
Segíthetek? r11; kérdem ?ket.
Válaszukat már nem hallom,
Így történt! Így, ahogy mondom!
Es? szakad, villám cikáz,
Istenem! A hideg kiráz!
Hölgyek! Urak! Mindahányan!
Csak utánam! Ott egy ház van!
Fogadó az, s milyr17; szerencse,
Hogy közel van és nem messze!


Így kiáltok, s lóra kapok,
Szép hölgy mögé felpattanok.
Itten jobbra, most meg balra!
Átázott rajtunk a ruha.
Ím e lejt?, erre megyünk
Hölgyek! Urak! Gyerünk! Gyerünk!
És így szólok: szép hölgyecske
Kapaszkodjék jobban! Erre
Megfordul, hogy átölelje
Derekamat. Oh! A keble!
Hozzám szorul, s szipog nagyon.
Kedves lovag! Jaj, de fázom!
Mi baj? r11; kérdem r11; s mondja sírva:
Ruhám a víz általjárta!
Levetkezhet majd, ha végre
Fogadóba megérkezve
Ki-ki szobájába megyen!
Egy kis türelemmel legyen!
Így az id? úttól útig
Jól eltelt a fogadóig.
Megérkezvén r11; vesd el magad! r11;
Mind a fogadóba szalad.
Én a lánnyal, s csomagjával,
Cs?rbe ugratok a lóval.
Illatos a száraz széna,
Itt az es? nem áztatja.
A lováról, kedves hölgyem,
Engedje meg. Lesegítem.
Ekkor a lány, naív szentje,
Megkérdezi, vedkezhet-e?
Igen r11; mondom -, csak nyugalom,
Arra hátul, úgy gondolom,
Lesz a legjobb, s máris kapja:
Ime, itt a száraz ruha!
Uramisten! Jól nézek ki!
A lány elkezd levetkezni.
Háttal nekem, ilyen p?rét!
Törölgeti vizes b?rét.
Törölgetem én is gonddal,
No, meg azzal a kir ronggyal,
Amit éppen kéznél lelek,
S így súgom el amit merek:
Mivel én is b?rig áztam,
Levetkeztem, hogy szárítsam
A ruhám, s így arra kérem,
Ne forduljon meg, ha szépen
Megkérem, tán ezt megteszi,
Ne! Hát talán félre érti?
Megfordul és szendén rámnéz,
Mosolyával meg is igéz!
No, de arcom pír lepi el,
Folytatom hát más rímekkel.
Képzelhetni, miként esett:
Csak egyképpen végz?dhetett.

Aztán, mire már mindenki
Átöltözött, s vacsorázni
Ültek körül minden asztalt,
Mit a gazda felmagasztalt:
Galamblevest, tyúkot, libát,
Rajna vidék legjobb borát
Ették-itták töméntelen.
A látványtól megéheztem.
Gondolkoztam: milyr17; furfanggal,
Milyr17; csellel és ravaszsággal
Szerezhetnék némi étket,
Italt és egy jó fekhelyet?

Hölgyek! Urak! Hát, szerencse r11;
Kezdem kicsit reménykedve -,
Hogy az úton találkoztunk,
S ím, e házba eljuthattunk.
Az ám! r11; szól egy ifjú, délceg r11;
Komám, ne légy olyan félszeg!
Ülj le közénk, ide pajtás!
Jobban esik úgy az ivás!
Jobban, de csak akkor, hogyha
Telve van az ember gyomra! -
Úgy-e, urak r11; mond az ifjú -,
Megérdemli ez a fiú,
Hogy, mert minket így megmentett,
S áznunk tovább már nem kellett,
Jóllakhassék, egyék, igyék,
S velünk töltse el az estét?
Megérdemli! r11; helyeselnek,
S szorítanak még egy helyet.
Hé, fogadós! r11; így kiáltnak r11;
Tálat, kupát a fiúnak!
Hej, a gyomrom jól megraktam.
Nem fért már több, úgy jóllaktam.
Kivártam a jó alkalmat,
Hogy, ha lehet, hallgassanak.
Telt kupámat fölemeltem,
Felálltam és illend?en
Köhintettem, hogy egy percre
Figyelmüket kérném, mire
Szinte csend lett, erre vártam
És középre kiballagtam.

Hölgyek, urak! Meghálálom,
Hogy megtölthettem a gyomrom.
Üljetek csak kényelemben
Mind ahányan vagytok, s szépen
Elmesélem rímbe szedve,
Hallgassa, kinek van kedve,
Hogy mi történt messze innen
A távoli Amiensben!
Rímet is tudsz? Derék fickó!
Tudok, mib?l tanulni jó!
Tanulságos történetek.
Míg a felh?k szétszélednek
Megpróbálom hölgyek, urak,
Jó társát adni a bornak.
Minden szóra jól emlékszem
Amit elmondok e versben.
Igaz volt, hitemre mondom!
Hogyha kell, hát le is írom.


Történt, hogy egy pap érkezett
Amiensbe, s megéhezett,
No meg úgyis este volt már,
Aludni tért minden madár.
Ha a templomot megleli,
Egyszer? lesz megtalálni
A pap-lakot a közelben.
Nem nehéz ez Amiensben.
Eltalált a pap házához,
Odalépdelt az ajtóhoz,
Bekopogott, s arra kérte
Szolgatársát, hogy engedje
Ott tölteni az éjszakát,
Pihentetni fáradt lábát.
Úgy is történt. Az nem kérdi,
Mivel fogja meghálálni?
Megkínálja öreg borral,
Hogy így bánjon el a porral
Mi az úton rárakodott,
S papunk torkára száradott.
A szakácsnét el?hívja:
Ne legyen most egyéb gondja,
Mint a vendég kivánsága!
Hadd múljék a fáradtsága!
Bíz, a pap, ha tudta volna,
Hogy a vándor vígan birja.
Fiatal még, s meg kell hagyni,
Kedve lenne eljátszódni.
Hiszen látja: a szakácsné
Olyr17; fiatal, el se hinné,
Hogy állja a szolgálatot:
Egy iszákos, öreg papot?
Mert az iszik nyakra-f?re,
Hadd legyen a serleg telve!
Majd ráfizet, megmondhatom,
Igyék vígan, én rá hagyom!
Lám, a vendég tartózkodik,
Borhoz jó sok vizet iszik.
Persze úgy tesz, mint a részeg:
Álmosságot szinlel, r17;sz méreg!
Az ám a bor minden cseppje.
Zsibbadást visz az erekbe.
Sz?z Máriám! Az egekre!
Milyen volna szégyenszemre
Megudvarolt n? ágyában
Szégyenletes pirulásban
Jobb sort várni, csak kínlódni,
Tehetetlenül piszmogni?
Ám a gazda r11; az id?ben
? volt a pap Amiensben r11;
Részeg volt már, alig látott,
Szeme szinte leragadott.
Így szól egyszer: legyen vége!
Menni kéne, hogy reggelre
Kialudjuk amit ittunk!
A pincében van még borunk!r1;
Ezzel kurjant: Asszony! Jer be!
S ruháit már ott veti le.
Nem néz semmit: se vendéget,
Sem a papi bölcsességet.
Levetkezett majd pucérra,
Remegett a ronda hasa.
Jön az asszony, s amint látja,
Tátva marad a szép szája.
El is pirul r11; Isten látja -,
Hányás környékezi, bántja.
Ó, jó uram! Jöjjön szépen!
S gondolja: A t?z emésszen!
Menjünk, gyerünk puha ágyba! r11;
Így folytatja hangos szava.
Aztán ránéz a vendégre,
Csillog, villog tüzes szeme.
Ám, meglódul a ház ura,
Bevezeti a szobába,
Rálöki a puha ágyra:
Maradj veszteg!- ezt gondolja,
S vissza mén a fogadóba.
Tudja, hogy a vendég várja,
Persze, hiszen látta rajta
Mint remegett már a szája.
Várta, mit hoz az éjszaka.
Nem csalódott ez sem, az sem.
Nem pihentek egy órát sem.
Minek mondjam, hogy volt, mint volt?
A pap aludt, fújt és horkolt.
?k meg hancúroztak, ettek,
Még hangosan is nevettek.
Szórakoztak, hisz tehették:
A pap aludt, mint a medvék.
Reggel felé aztán, végre,
Ki-ki elment a helyére
Jót aludni, kellemeset.
Berekesztem itt a verset.
Még csak annyit mondok néktek,
Soha el ne feledjétek:
Hallottátok, ez is példa:
Az igyon csak, aki bírja!

Igyunk akkor! Én még bírom! r11;
Kiált egy úr r11; Itt a borom!
Koccintsátok hozzá gyorsan
Serlegetek azon nyomban!
Így történik, s iszom én is,
Ne feledjem! Iszik ? is,
Kivel nem rég cs?rbe érve
Történt...no, de most már félbe
Hagyom, mert majd kés?bb néktek
Úgyis mindent elmesélek.
Rákacsintok hát a lányra,
Kifehérlik szép-gyöngy foga.
Csókot int az asztalon át,
S pír lepi el szép orcáját.
Jaj fejemnek! Nagy a gondom,
Mert az az úr ott a padon
Mellette ül, s észre veszi,
Hogy a leány kinek küldi
Csókját és a pirulását.
Ejnye r11; mondom r11; a nemjóját!
Ebb?l baj lesz, vigyázz pajtás!
Úri lány ez, nem vadhajtás!
Az az úr talán az apja?
Segíts rajtam Sz?z Mária!
Ments meg engem haragjától,
Két szeme szikrázásától.
Hisz kezdett?l tudom: ? a
Társaság paracsolója!

Nagy úr lehet, az már biztos,
Úgy látom, hogy szörnyen morcos.
Meg is szólal r11; most lesz végem! r11;
Uram Isten! Segíts nékem!
Csend is termett, mind elhallgat,
Megáll szájukban a falat.
Így szól: Mondd csak kedves lányom,
Szeretitek egymást? Látom,
Csókot dobtál a fiúnak.
Ám a leány pirul, s hangnak
Nyoma sincs a piciny szájon.
Hogy segítsek most a bajon?
Cserben hagynám tán a leányt?
Hogy kerüljem el botrányt,
Mi a fejem fölött lebeg? r11;
Egész testem beléremeg!
Ilyen gondolatok járnak
Fejemben, s a kisleánynak
Intek, hogy csak mondja bátran,
S ím, megszólal szendén, halkan:
Ismerem ?t, s ? is engem.
Mikor jöttünk, megkedveltem,
Mivel olyan készségesen
Segített, hogy levetkezzem.
A ruhánkat, mely átázott
Levetettük, s míg száradott,
Összebújtunk a szénában.
Mondhatom, hogy jó szorosan.
Hogy a szentek némítsák meg r11;
Gondoltam r11; Oh, bolond gyermek!
Ám az apa nem szól, hallgat,
Aztán hümmög, majd bólogat.
Végül így szól: Urak! Hölgyek!
Ti it ma még ünnepeltek!
Én úgy érzem, de csak várjunk,
Mesélj, fiú, mi hallgatunk!r1;
Torkomban egy hang sem terem,
Iszom egyet, hogy a merszem
Visszatérjen és új mesét
Kezdhessek el...a mindenét!r1;


Hölgyek! Urak! Tessék! Lehet!

2/2

Nos, úgy látom hölgyek, urak,
Hogy a felh?k elvonultak,
Kigyulltak az égi fények,
S vége már a csúf id?nek.
Akkor kérlek, hallgassátok,
Még egy mesét megpróbálok
Elmondani rímbe szedve,
Jobban múlik majd az este.
Szól az apa: Csak okosan,
Elmésen, de óvatosan!
Legyen neki sava, borsa... r11;
A szót most egy hölgy folytatja:
S hogy a hölgyeknek is tessen,
Hozzá édes mézet tegyen.
Így lesz egyben sós és édes,
Csíp?s, tehát formás a vers.
Így lesz rendjén! r11; mondják mások
És szól az úr: Hallgassátok!
Elcsitulnak akkor szépen,
Kinek-kinek serlegében
Meghal a bor, semmivé lesz,
Csend van. A szél sem lengedez.

Hölgyek, urak, figyeljetek!
Amit néktek elmesélek
Most volt nem rég, ez is éppen
A távoli Amiensben.
Történt szeles, hideg télben,
A zimankós decemberben,
Hogy egy lovag és lovásza
Bajvívásból futamodva
Megérkezett este felé,
S jó papunkat fekeresé,
Kir?l immár elmeséltem:
Jó pap volt ott, Amiensben.

A lovász, egy furcsa alak,
? roskad a terhek alatt.
Nem kell istráng, hogy vezessék,
Utonállók elkötötték
Lovaikat már egy hete,
Nincs rá gondja, nyergeljen-e?
Hiszen nincs mit, ezért állnak
Fogvacogva, hogy a pap-lak
Adjon szobát nyugovásra,
No, meg étket jóllakásra.

A lovagnak egy hóbortja
Volt csupán: ha már elhagyta
Szája szélét egy esküvés r11;
Egy lovagtól ez nem kevés! r11;
Megtartotta, amit igért,
Mert a harci szerencséért -
Mint kabala -, könnyek között
Önmagának megesküdött.

A pap nem rég jól megjárta:
Okult rajta, s azt firtatta,
Honnan jönnek, s meddig lesznek,
Útra tovább mikor kelnek?
Egy éj csupán, így a lovag,
Erre a pap el?ballag,
Mert, hogy eddig ablakon át
Alkudoztak fertály órát.
No, s ha netán úgy fordulna,
Mint azt nem rég szolgatársa
Tette véle - fizetetlen
Csúffá tette a becstelen -,
Megalkuszik a lovaggal,
Szállást, kosztot hogy, s mi móddal
Fizet, térít és ha pénzben:
Aranyban-e, vagy ezüstben?
Ej! Jó uram r11; szól a lovag - ,
Megfizetek, s nem lész harag
Közöttünk, ha eltávozunk,
S a pénzemért jócskán kapunk.
Megegyeznek igaz módra,
Békerülve meleg várja
A két elcsigázott vándort.
Gyorsan! Gyorsan, egy kupa bort!
A pap hívja a szakácsnét,
Szolgálja ki a vendégét.
Jön is nyomban, tesz, vesz, szalad,
Keze tétlen sor17;sem marad.
Hoz két féle pástétomot,
Kacsát, csigát és citromot.
Bort is hozna, de a jó pap:
Bort itt többé vendég nem kap!
S hogy a vendég meg ne lássa,
Titokban int, vigye vissza..
Víz kerül hát az asztalra..
A lovagnak ihatnékja
Támad éppen és úgy véli,
Hogy a serleg vízzel teli.
Fohászkodik keserveset,
Elmondja az összes szentet.
Tán jó uram sértegetni
Akar, vagy tán viccel?dni
Szottyant kedve épp ma este?
Ezt a gyomrom nem veszi be!
Hogy egy lovag vizet igyon?
Ez már mégis csak borzalom!
Megmondtam, hogy megfizetek,
S nem lész harag, ha elmegyek!
Bizony így volt, szól a lovász,
És kezével mind hadonász.
Hozzál bort, ordít a lovag,
Mert kardommal széthasítlak!
Ejnye, lovag. Ez a hála?
Mozdul a pap tátott szája.
Szent házamba béfogadlak,
Ételekkel jóltartalak,
S te meg fújsz és káromkodol,
Fenyegetsz és hadonászol?
Megalkudtunk igaz módra,
Szól a lovag, hogy a hála
Nem marad el, s ha már így, hát
Adja étkéhez a borát!
Gondolkodik a pap, s várja,
Mit súg majd az ?rangyala?
Semmit. A jel erre mutat:
Nem szól semmit. Mélyen hallgat.
Ám a lovag szörny? módon
Feldühödik, s azon módon
Kardot ránt, s a papra ordít:
Széthasítlak! r11; a pap vonyít.
Jaj, lovag úr, az Istenre!
Megesküszöm minden szentre,
Hogy mit szeme, szája kiván,
Nem múlik majd semmi hibán,
Odaadom, teljék kedve:
Esküszöm az Úristenre!
S mint egy égi jóváhagyás,
Csengetty? szól, majd kopogás,
A szakácsné húgocskája
Jött meg éppen: a munkája
Felolvasni a grófnénak,
Hölgycskéknek, udvarlóknak.
Tanult, csinos leány, nagyon,
Tizenkilenc múlt a nyáron.
A lovag most nagyot bókol.
Az érkez? látványától
Feled papot és haragot,
Hüvelyébe be a kardot!
Mintha épp csak vicc lett volna.
Azon nyomban kigondolta:
Eljátszik az esküvésén,
Túljár majd a vén pap eszén.
Szemét le sem tudja venni
A szép lányról, úgy követi
Annak minden mozdulatát:
Tátva felejti a száját.
Látott ? már sok szép hölgyet,
No, de ilyent, ilyen szépet?
Nem látott még életében.
Legalábbis igen régen.
Nagy merészen kezet csókol,
Lovaghoz méltóan bókol.
Elmondja a nevét sorba:
Szigorú Jean de Mimosa,
S hány fej hullott már a porba,
Mert a kardját meglóbálta.
Üdvözlöm önt, bátor lovag,
S ha Szigorú is, a harag
Engem, remélem, nem illet?
Tegyen erre igéretet r11;
Szól a lány, s a szeme ragyog,
Hová gondol? Szinte dadog
Most a lovag és megtoldja
Felel?tlen esküszava:
Oh, ne féljen egy cseppet ser17;
Megesküszöm minden szentre,
Hogy mit t?lem kér, vagy kiván,
Nem múlik majd semmi hibán,
Teljesítem, teljék kedve!
Esküszöm az Úristenre!

Köszönöm, hogy megesküdött,
Ímr17;, az óra éjfélt ütött!
Bátor lovag, jó pihenést,
Szép álmokat, szép ébredést r11;
Mondja a lány, s máris bement
Szobájába, s levetkezett.
Öltözött hálóruhába,
Lefeküdt a puha ágyba,
Így várta meg jó tündérét,
A szép álmot, csodás mesét.

Ezen közben, vajh, mi történt?
Bort isznak ott kint, pont miként
Megalkudtak, eskü árán:
Hozza a pap borát, várván
Kivánságát a lovagnak,
Meg a kövér lovászának.
Hoz is jócskán ebb?l, abból,
Édesb?l, meg savanyúból.
A lovag már elmesélte
Kalandjait t?r?l hegyre;
Olyant is, mi nem történt meg,
? volt mindenkor a délceg.
Aztán gondolt egyet: hé, te!
Lefeküdhenénk, elvégre
Kés?re jár, fáradt vagyok,
Én is csupán ember vagyok!
Eldülöngélt a pap mellett,
Közben sokat botlott, csetlett,
De a pap csak megkerülte,
Lámpást tartva elvezette
Szobájába a lovagot,
El is köszönt amint tudott.
Ám a lovag, úgy ahogy volt
Ágyra dobván magát rikolt:
Hát ez meg itt? Mit gondolsz te?
Ilyen ágyra feküdjek le?
Harcokban megfáradt testem!
Ilyen ágyba nem fekhetem!
Kemény, mint az utca köve:
Hat párnával rakjad tele!
Erre a pap: lovag uram,
Könyörüljön szíve rajtam!
Ne könyörögj beste vénje r11;
Szól a lovag r11; Az Istenre
Megesküdtél! Lódulj, szaladj!
Párnáiddal el ne maradj!
A pap sápad: ilyen szégyen!
Hisz ? a pap Amiensben!
Jött-ment lovag! Hogy teheti,
Hogy ?t így megszégyeníti?
Persze nem szól, fél és sunyít,
A szakácsné jön és segít
A párnákkal. Hadd tegye le!
Lovag uram! Itt van! Vegye!
A pap, hogy már legyen nyugta,
Kis gyümölccsel megkínálta
A lovagot, de az ordít:
Várj még! Ne menj! Maradj csak itt!
Emlékszel-e, mit igértél
És, hogy mire esküdöztél?
Persze, uram r11; mondja a pap -,
Jól tudja, hogy mindent megkap!
Most hát hívd a szépek szépét,
Lovászomnak a n?vérét!
Akkor aztán lepihenhetsz,
Reggelig már úgysem kellesz!
Nahát, ez már b?nnek is nagy! -
Szól a pap - Még mindíg itt vagy?
Förmed rá a gonosz vendég
És kiált, hogy ihatna még.
Gyerünk! Gyerünk! Ne gondolkozz!
Uram kérve kérlek, oldozz
Fel engem az esküm alól,
Szívem fáj a haragodtól!
Sóhajt a pap, s tényleg elmegy:
Nekem mostmár minden mindegy.
Szegény lány, s a szép n?vére!
Hogy lehettem ilyen d?re?!
Kopog, benyit a leányhoz,
S mondja néki, a lovaghoz
Igyekezzék most, iziben.
Úgy, ahogy van! Csak siessen!
Így szól a lány: jól van. Megyek.
Ne félj, Atyám. Én sem félek.
És a pap a szakácsnéhoz:
Te a lovag lovászához
Menj, hogy véled töltse kedvét!
Sír az asszony. Törli könnyét.
Könnyelm?en esküdöztem r11;
Így a pap -, most mi lesz vélem?
Eközben a leány felkelt,
A folyosón végig lépdelt;
Rajta csupán hálóinge,
A lovaghoz így kopog be.
Az meg ugrik örömében,
Hogy a leányt látja, s éppen
Akarná már símogatni,
De a leány megel?zi:
Kedves lovag, emlékszik-e?
Megesküdött az Istenre,
Hogy kérésem, kivánságom
Teljesíti bármi áron.
Arra kérem, ne feledje
Igéretét. Üljön csak le.
Úgy és mostan ne mozduljon.,
Üljön veszteg. Föl ne álljon!
Hálóingem, ha leveszem
És itt állok mezitelen,
Nézzen csupán. Ez nem álom.
Önt?l lovag, ezt kivánom.
Szép hölgyecske, megesküdtem
És szívesen teljesítem
Amit kér, vagy amit kiván:
Megigértem. Számíthat rám.
A lovag ül, s a leányka
Vetkezni kezd, ahogy mondta.
Lassan húzza inge szélét,
Megmutatja fehér térdét,
Majd a combját, szép oldalát,
Hátát és a formás farát..
Azután a haja bomlik,
Mezitelen így vonaglik.
Aztán így szól: jó lovagom,
Másodiknak azt kivánom,
Vetkezzék le ön is gyorsan
Csak egy ingre. Na? Hadd lássam!
Ez már igen r11; ezt gondolja
A lovag. Le kard és csizma!
Egy perc nem sok, készen terem.
Lovagom! Ön tetszik nekem!
És a lovag nagyon boldog,
Térdig ér? ingben topog
Várva már a harmadikat,
Mit a leány t?le várhat.
Egy van csupán r11; úgy gondolja r11;
Ezek után nincs más hátra,
Csak, hogy ágyba feküdjenek
És reggelig szeressenek.
Remeg, reszket már a vágytól,
Mit hall majd a lány szájából?
A leány szól: kedves uram
Melegítse meg a lábam,
Majd a combom, de csak szépen
És máshová jaj, ne merjen
Nyulni! Tehát ezt kivánom,
Egyel?re ezt akarom.
Fáj már, fáj a lovag feje,
Szinte kicsordul a könnye.
Halántékom majd szétpattan!
Mikor leszünk már az ágyban? r11;
Magában ilyr17; fohászt rebeg,
Keze a lány combján remeg.
Drága hölgyem, fehér madár!
Meg?rülök, nem birom már!
Feküdjünk le puha ágyba,
Igérem, hogy meg nem bánja!
Könyörüljön, görcsöt kaptam,
Szép hölgyem, segítsen rajtam...
Ejnye, lovag, efeledte?
Megesküdött, s azt igérte...
Tudom, hölgyem, jól emlékszem,
Esküszóval megigértem,
Hogy mit kiván, teljesítem.
Szavam állom! Forr a vérem!
Szükség is lesz meleg vérre,
Szól a lány az ingét öltve.
Nohát akkor, jó lovagom,
Az utolsó kivánságom
Teljesítse, s ne feledje,
Elvész minden szerencséje
Esküvését ha megszegi,
S kérésem nem teljesíti!
Hallja tehát: így, ahogy van,
Egy szál ingben, azon nyomban
Szedje össze a cók-mókját,
Takarodjék, s papunk házát
Messze-messze elkerülje!
Soha meg se közelítse.
Szaladjon a lovászáért,
Menjen ? is! Kár a szóért!
Nincs menekvés eskü alól,
Egy perc alatt ki a házból!
Jaj fejemnek, jaj mit tettem?
Felel?tlen esküdöztem!
Így a lovag és lovásza
Ajtó el?tt toporogva
Kint a hóban öltözködött,
Ruhát öltött, kardot kötött.
Fej-lehajtva mentek, mentek,
Fáradtabban, minthogy jöttek.
Róttak útat szélben, fagyban
Megcsúfoltan. Kikacagtam
Én is ?ket, szegényeket,
S bezárom a történetet.
Ebb?l ti is okuljatok,
Hölgyek, urak, s tanuljatok,
Hogy ki igér, jól vigyázzon,
Eskü el?tt gondolkozzon!
Ezt senki el ne feledje,
S most versemnek végre vége.

Nos, nem mondom, szól az apa,
A két bolond jól megjárta.
Megérdemelte a vesztét:
Állhatta az esküvését.
H?vös volt a fogadtatás,
De hidegebb a búcsúzás!
Igyál dalnok serlegedb?l!
Torkod száraz a sok rímt?l.
Hanem mostmár elég mára
A meséb?l, s térjünk vissza
Arra, amit én igértem,
Hogy ünneplünk még ez éjen.
Megigértem, s amit mondtam,
Esküszöm, jól meggondoltam.
Azám! r11; mondják többen erre,
Kiváncsian körbenézve.
?k is isznak. Mind azt várja,
Mi lészen az ünnep tárgya?
Figyeljetek szép hölgyeim,
Kedves urak, barátaim! r11;
Szól az apa -, s körültekint,
A fogadósnak borérr17; int.
Ha bánkódnék, rosszat tennék.
Ezzel úgysem segítenék
Azon, ami már megtörtént,
Hát megtörtént! Hogy és miként?
Hisz a lányom elmesélte,
Hogy a fiút megkedvelte,
Mert, hogy néki kint a cs?rben
Segített a vetkezésben.
Na és közben? Halljam, lányom.
Közben mi volt? Alig várom,
Hogy elmeséld, mi a vége?
Történt más is? Halljuk végre!
Arcom égett a szégyent?l,
Segítséget az Istent?l
Vártam csupán r11; gyenge vígasz r11;
Nehéz helyzet, az már igaz.
Igen r11; sóhajt szendén a lány,
S szól az apa: és te, zsivány?
Te csak nézted r11; ez nekem szólt r11;
Hogy leányom pucéron volt?
Mit dadogtam? Már nem tudom.
Nem is fontos. Nem rágódom
Rajta, mert ha rágondolok,
Mindíg szinte rosszul vagyok.
Úgy nevettek, úgy kacagtak
Hasuk fogva hahótáztak.
Kiderült hát hogy volt és mint.
Szeme ragyog, reámtekint
A szép lányka, ám az apja
Asztalra csap, s ezt kiáltja:
Hé, fogadós! Szedd a lábad!
De tán inkább egyik fiad
Szalajtsd, hozzon gyorsan papot,
Szenteltvizet, mirtuszt, zsákot
Melyb?l a rizst szórjuk rátok
Kislányom, meg te, te átok!
És fogadós, az asszonyod
A konyhába! Ott a dolgod
Neked is, mert szörny? baj van:
Esküv? lesz a házadban.
Ételt, italt készíts sokat,
Mindenféle finomakat!
Jött is a pap nemsokára,
Leültették ?t egy padra,
Hogy várja meg, míg az apa
A beszédét végigmondja.
Imr17;, az apa fel is állott,
S beszédéhez hozzáfogott:
Álljatok most egymás mellé
Kisleányom, s te is fiam,
Éljetek majd szépen, rendben,
Boldogságban, békességben.
Kerüljön el bú és bánat,
Szerencse óvja az ágyat
Amelyben majd együtt háltok,
Mert anélkül az egy átok!
Kerüljön el a tévejgés,
Mindenféle rossz kisértés.
Tisztelend? uram, kérem,
Adjon áldást rájuk, szépen,
Hadd éljenek egészségben,
Szinte fel sem ocsúdtam még,
Máris eljött, eljött a vég:
Gy?rüt húztak az ujjamra,
Aztán ott álltunk megáldva.
Ünnepeltek, kiáltoztak:
Dics?ség az ifjú párnak!
Dics?ség a nagy királynak!
Hogy mi köze a királynak
Ahhoz, hogy így kiabálnak?
Akkor, mikor úgy reggeltájt
Terítettek nagy vacsorát,
Evés el?tt az apósom
Tósztot mondott. Hát, nem mondom,
Meglep?dtem alaposan,
A lelkem is majd kiadtam
Attól a nagy ámulattól,
Amely kelt a hallottaktól.
De mért húzzam, mért halasszam?
Végül úgyis el kell mondjam:
Képzeljék el, hogy az apa
Nem volt más, mint a francia
Király...

Történetem nemsokára
Befejezem, s valahára
Pontot teszek a végére,
Hogy ennek is legyen vége.

Erd?lepte hegyek között,
Hová nap is ritkán sütött
Megérkeztem kolompszóra
Ebbe a kis fogadóba.

Nem bírtam én falak között,
Kerítések, ajtók mögött.
Hiába volt hús a tálban,
Kényelem a puha ágyban,

Nem vidított szinte semmi.
Egyre vágytam: útrakelni!
Vándorolni, nézni, látni,
Emberekkel találkozni.

Ezért tehát most itt vagyok,
Kegyelmetek el?tt állok,
Hogy a versem elmondhassam,
S érte megtöltsem a hasam.

Hölgyek, urak! Tessék! Lehet!
Hallgassák a történetet!
Olcsón adom, olcsón mondom,
Akinek kell, le is írom!
Hölgyek, urak! Tessék! Lehet!
Hallgassa meg a versemet
Aki búra vigaszt keres,
Ára csak egy meleg leves...

-- vége --

Maróti László 1964