Marie Marel: Alulexponált
Mára csak a körvonalaidra
emlékszem olykor.
A léha vágy még átkarol néha,
egy-egy mozdulatod szépsége
ráégett retinámra.
Hangod belesuttog még a mámba:
mint megzavart, öreg CB adása,
messziről, sercegve szól.
Még el-elbűvöl szelíd varázsa,
de már sötétbe borul arcod,
mint az a csendes alkony,
mikor a nyáresti folyóparton
vállad mögül halkan kilesve
káprázott ránk az este.
Számban eperíz csókod bizsergett,
arcod még csak látnom sem kellett:
éreztem a mosolyod.
A vén folyó ringatta habjait,
(örömben múlatva napjait)
rajta hajó dohogott.
Emlékszem, hevesen arra vágytam,
hogy íly' békés harmóniában
teljenek vén napjaink...
Mára csak a körvonalaidra
emlékszem olykor.
(Rosszul sikerült kép a retinán.
Alulexponált...)