Két öreg fa áll a parton, ölelkező
karjuk a vízbe ér.
Mint örök hűséget fogadó lények,
az idő múlása sem választja szét.
Tükörképük megcsillan a tóban,
őket ezüstragyogással díszíti fel.
S a lebukó nap fényében, csendben
egymásba hajolnak.
Rájuk borul az éj, akár egy sötét lepel.
2010.06.23. Korin