A költő csókja
Írta: hipervandor Dátum: Augusztus 23 2010 07:30:08
H
Poklok lángjába mártva,
gyűlölet és szerelem
démonjain lovagolva,
poraiból születik újjá,
Teljes hír
Poklok lángjába mártva,
gyűlölet és szerelem
démonjain lovagolva,
poraiból születik újjá,
amit már a költő ihletett.
Talpalattnyi földre ejtett
könnytócsa víztükrét,
a fekete angyal
egy lépéssel roppantja össze,
s az ezernyi, apró hullám,
mint megannyi szilánk,
szomorúan reccsenve zihál:
"Költő! Eleget fájtál,
ne sírj többé
feloldozásért!"
Egy percig még őt vágyva,
nevét utoljára foglalva imába,
a múzsát, kinek egykoron
öröklétet áldozott,
most Ő csókolja homlokon,
mint félisten gúnyosan nevetve,
hatalmát kihasználva,
egy tollvonással
megvonja e lénytől
a mennyei ambróziát.
Miklós Imola