Van ott bent egy riadt lány!
Talány, mikor építette kővárát,
zárta kettőre szíve rácsos kapuját!
Csapások, mik megcélozták,
védik kemény hegek,
miket megannyi ütéstől,
sors korbácsától szenvedett!
Vasakarat, többet Őt
ugyan senki nem bántja,
szíve-lelke nincs kitárva!
Őt kérdezem én, Őt faggatom:
mi nyomasztja oly nagyon?
Mikor, miért költözik mellé a bánat,
mit kiabálna arcába a világnak?