Az árnyék
Mentem az úton reggel a boltba,
mögöttem biztatón kelt fel a nap.
Mintha csak értem nyújtózott volna,
hogy lássam sötétlő árnyékomat.
Kérleltem szépen, gyorsan tűnjön el!
De ő rámkacagott, játszott velem,
mint mikor fojtó szégyentűz ölel
egy nyughatatlan kényszerképzeten.
Próbáltam kitérni jobbra, balra,
beletaposni utam porába,
ám az árnyékom konok hatalma
lett, végzetem vörös boszorkánya.
Beléptem a boltba, mérget vettem,
megittam forrón, csak úgy szállt a füst,
Árnyam prüszkölt pokolra vetetten,
- utána ugrottam, - már várt az üst...
Együtt főttünk vágyódó magammal,
paták dobogtak rőt ördögi kéjt,
nyakamon folyt végig az ősi jaj
mely nőm ágyékán olvadt még imént.
Csontjaim keresztjén döghús száradt,
Démonok itták kínjaim borát.
Baal oltárán Antikrisztus támadt,
újjászülető árnyékomon át.