Szélkarokkal fésült rőt lombok álmán
Kócos levelek illata simogat
Jó mélyen magamba szívom
Suttogó, évszázados fáknak árnyát.
Pilláim lehunyva éveket őrzök
Bolyongásom kertjében szellő-lábon
Lágy öleléssel kerülöm a távolt
Szememre vetülő képeket szövök.
Mélységeibe zuhanok a létnek
Magamba vegyítem éledő dalom
Füledbe angyali húron zenélek.
Csendedbe született visszhang vagyok
Ujjongó öntudatra kél a lélek
Megnyugvásom újra magamban hagyom.