Radnai István:
KÖZEL REPÜLSZ AZ ÉGHEZ
fényarcú részeg istenek
az asszony lövészárok
mint kancsóból a bort
kristálypoharát kitárod
töltöd gazdag színes levet
amely még nemrég forrt
ölében akna robban
feled elmét szemérmet kort
ahogy vágya tóvá csobban
fényarcú részeg istenek
teremtik buja testedet
mint szobrász ki a földből
vétet agyagot bányászott követ
mi kibuggyan az anyaölből
hogy nő legyen egykor vagy férfi
ki magának mezőn illatágyat vet
s a szülői szivet fattyú sérti
mert virág a szerelem megérik
s gyümölcse tejtől fénylik
szemében más vágy nincs kebel
nekem csak mámor s emlék
telten buggyanó édes női mell
s a ruha melyet kezem feltép
vérző seb édes párás testeden
mit szobrász vett és vét a földből
illatos szoborrá nyújt vagy döngöl
testeden cseppként gyűlik a pára
izzad a bőr és ékes ajkaid
s az öv fehérnemű mit kezem lazít
legyen élet a halál pőre ára
és vérnek soha úgy senki nem örül
mint lövészárok bakája körül
ha vágyban akna robban
a természet őrzi titkos álmait
s tudjuk megint ketten vagyunk
ébred s felfogja borzolt agyunk
s mint ajtó szorosan a tokban
rám zárulsz kulcsomra kedvesem
telnek az évek míg újra megterem
öledbe mag s testeden a pára
s az asszonysors drága ára
részeg istenek miért a mámort
adtátok megtartották a pohár bort
miért belénk gyúrtátok az izzó vágyat
mely olykor felgyújthatja az ágyat
és miért csókol szorít a comb
hogy szinte megtörik a csont
amikor vágyam aggként ifjan éget
és mankó nélkül vándorol a csonk
s megmerül a forrás hévvizében
itt maradok kifosztva szegényen
míg füvét magára zárja amit bont-
hat kezem remegő ujjal
hogy véled mint egykor játsszak újra
mint részeg istenek magas hegyén
hol fújtat az isteni kohó s kemence
és kovácsolódik istennők kedvence
s a kín tiéd s gyönyöröd enyém