Langyos korban,
Vitéz sorban,
Mindig lovon, sose porban,
A néhai jó Gvadányi.
—–
Vágott közlegényt meg tisztet,
Megszalasztotta Kleistet,
Része volt temérdek vágta,
Bú vagy bánat ritkán rágta,
S ellen kardja meg nem vágta.
A néhai jó Gvadányit.
——-
Majd, a szablyát félretéve
Lúdtoll akadt a kezébe,
Olasz őstől volt szép elve,
Huszároktól ízes nyelve,
És csak úgy estére kelve
Író lett a jó Gvadányi.
—-
Langyos korban,
Vitéz sorban,
Mindig lovon, sose porban,
Amikor a magyar celeb
Magyarul már nem is hebeg,
Jó Gvadányi a tollával
Többre ment, mint a szablyával.
—-
Langyos korban,
Író sorban,
Idelent vidéken, porban
Ahol a felhő cicázik,
S minden az, aminek látszik.
Nevettetett jó Gvadányi.
——
Mindig divat volt szapulni,
Ócsárolni és leszólni
A néhai jó Gvadányit.
Pedig ha jő a skandalum,
Ha szétoszlik a publikum,
És elbukik a tragikum,
A prédikáció kevés,
Egy a gyógyszer: a nevetés.
——
Író sorban,
Langyos korban,
A józan vidéki porban,
Ahol a közönség közel,
A lúdtoll nem téveszti el,
Tudta ezt a jó Gvadányi.
——-
A birka sznob messze béget,
Idegen fáklyákat éget,
A nyomában nincsen élet,
Mást művelt a jó Gvadányi.
—–
Langyos korban,
Író sorban,
A néphez közeli porban
Kedves jó Gvadányi bátya,
Kendet az Isten megáldja