Koszorút fonok homlokomra,
Jézusnak hiszem magam,
élvezem, hogy vérem csorog arcomba.
Krisztus-előttből Krisztus-utánba tartok,
de az is lehet, hogy éppen fordítva,
tükörbe nézek,
s lehullnak bőrömről a tüskék,
szerep csupán életem,
mondandóm ripacskodás,
hazug szavak halmaza,
vaksin átcsoszogok a színen
mint egy félrészeg mosdatlan statiszta,
egyedül tétova mozdulatom őszinte,
mikor kezem, egy apró,
féltő rebbenéssel
Sára fürtjeit titokban megsimítja.