Halkan mozdulnak a zöldellő levelek,
talán maradt egy apró emlékezet...
De ha nem maradt, hová tegyelek?
Csak azt tudom, nem értettelek...
Gyötörtél, és én szenvedőn szerettelek...
Ilyennek lenni az első szerelemnek?
Türelmesen az első levelet vártam,
a Földön mint egy elveszett madár- szálltam...
Tűző a Nap, búgó a szél, nyitott redőny...
Elveszett az én egyetlenegy szeretőm...
Hetek múlva sem engedtem el a kezed,
és éreztem, hogy derkamat átöleled...
S mosolyogsz rám, mint aki szeret, s hiányzom
neki, mint én hiányomban arcát látom...
de nem tudom hol van, él-e még, mit csinál?
talán szokás kérdése...elmúlik a nyár...
Úgy éreztem éjszaka ugyanaz a csillag,
amelyet mindketten figyelünk...de virrad.
És már nem vagy te, nincsenek a csillagok!
Óh!Már csak én, csak én, csak én, csak én vagyok!
Halkan mozdulnak a lehulló levelek,
talán megtalálom az emlékedet...
Ha nem találom, hol keresselek?
Csak azt tudom, túl szerettelek...