sorsodból magamnak szabok
zsák-ruhát, vállamra öltve
vágyaid keserves gyászát
támadok ellenem veled…
miközben kortyolom fényed,
örömöd virrasztja szemem,
elkeseredett láz ölel,
mely vérré változik bennem,
egyedül csobogva kutat,
te benned keresi régen
elvesztett önmagam, segíts!
szívemmel most érezni fogod:
szeretni csak szelíden tudok...
2009.06.03.
Miklós Imola