Porlepte szentély, régmúlt kalandok régi oltára,
Emlékképek délibábja villódzott fel,
Mikor beragyogott a Hold a trófeaszobára,
Mint éjszellő fújván a százéves port el.
Függönytestként libbent meg a sok-sok megszőtt pókháló
Ölelvén puskacsövet és őzkoponyát,
Így lett a vadászterem lassan elevenné váló,
Amint bűvölet vert benne bűvös tanyát.
Akárha felharsogott volna a kitömött fácán,
És felbömbölt volna a preparált medve,
Üvöltött volna a halott farkas a Hold tornácán,
Sziszegett volna a vitrin-kígyó nyelve;
Életre kelt a levadászott erdő minden zaja
A zsúfolt szoba zsúfolt falai között,
Károgott holló, röffent vadkan, zúgott méhek raja
A volt-fák sejtelmes szellemképe fölött.
Aztán megszólalt minden, a falakra felszögezett,
Faragott polcokon békés álmot alvó,
Állványos tárolókba, zászlórúdként elhelyezett,
Piszkos üvegbúrák védelmében nyugvó
Tucatnyi puska, pisztoly feketén tátongó szája,
Tüzet köpvén a mállódó tapétára,
Felparázslott gyorsan a vadak s vadászok szobája,
Hajazván egy felrobbantott rakétára.
Harsogott fácán, bömbölt medve és üvöltött farkas,
De hangosabban üvöltött a tűz torka,
Pokoli volt a forró tűzvihar, oly borzadalmas, -
- S ekképp lett a terem lángok martaléka.