Néptelen téren
végtelen üresség ásít,
kopár házfalak, csukott ablakok,
csillagtalan éjszakában
gondok alszanak
csendben.
Tömör felhőkből
napokig áradó eső,
elemi csapás, termés-temető.
Fásult emberek keserve,
szomorú szemek
könnye
arcukon pereg,
elfáradt már a szeretet,
a teljesületlen ígéretek
szívekben csüggedést szülnek,
reménytelenek
lettünk.
*