Narancs ég alján lüktet az alkony
Vérvörös szárnyait teríti szét
Nagyot röppen, fák derekába tép
Ében eget fest, végtelenbe cammog.
Mintha lettél volna, elszaladásod
Lábnyoma csupán tűnő délibáb
Lehulló hópehely, mi égből száll alá
S kezedben olvad.... már nincs maradásom.
Tékozló a holnap, surranó a csend
Hiába várlak terített asztallal
Szűkmarkú a most, nincs jelenésed.
Már megfakultál, időn túli vagy
Visszahajló tegnapon pihen a lesz
Magadra hagylak, magamnak maradtam.