Barangolok az őszi erdőben,
zizzen az avar a lábam alatt.
Megriadt egy őzbak, tovaszökken,
látja, hogy nincs veszély,
megáll visszanéz, tovább legelész.
Arcomon a bánatot hordozom,
az erdő a második otthonom,
ismerem a fákat, madarakat,
az erdei állatokat,ők is tudják
mit érzek, mit gondolok!
Nem jön akiért a szívem úgy dobog,
pedig várom, hisz megigérte, hányszor,
de hányszor ígérte,hogy jön velem az erdőbe!
Mókus ugrik ágról-ágra,
gyüjti a télirevalót,
róka fut az odvas fába, otthonául az a jó.
Büszke szarvasbika jön felém, nem félünk,
sem ő sem én, de látja, hogy nem bántom
elsétál a lányaihoz!
Még az állatok is látják bánatom, csak akit várok
nem jön, pedig vár ránk a gyönyörű vadon!
A szinekben gazdag avar az ősz legszebb képe
amiben gyönyörködöm és várakozom!