CCCLXVIII. szonett
Mint egy végeláthatatlan ingovány
Csak húz egyre, egyre alantabbra
…(egy álmomban Apám láttam halva,
S magam, kit magához rendelt a magány.)
Reggelre forró iszapja fojt torkom,
Ólom súlya fárasztja testemet, -
(Valahonnan harang szól, - kegyelet
Mécses lángja világítja be otthonom).
S míg rövidül, ...hjaj, egyre később kel
(Holnapra előbb nyugszik, - múló napom…)
Már-már, ’tán fáradtabban is delel,
De eljött újra, már hallom hogy nevet…
- „Elveszem végleg, s vissza nem adom!”
Szólt újra, rekedt hangján a végzet.
20100805
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva