Kék homályba szippant
a levendula-szín ének,
igét hírdet a vár,itt
nem fűznek buja szirének.
A gyermek, ki fatornyos
házban kergette a szelet,
petrencés rudat emelve
ringatta vállán az eget.
Ilon' apró volt, de elszánt,
szemébe olvadt Szinnyei vászna,
s ha a sarló ecsetre cserélte,
ledobta leplét minden parázna.
Az idő vándorbotját
könnyedén meríté homokba,
vén komódja tetején
táncba forgott az inga.
56-ban anyját padlóra
csendesítette a halál,
s látta, amint a hideg
test semmibe emigrál.
Belé rétegződött a sors,
elhagyá régi társa,
s a fák közé gyűrt sötétben
csörrent az üresség lánca.
Corpus Christi, őrölte
ajka zátonyán a misét,
s az ikonok körvonalán
vitte a miértek gyötrelmét.
Kőbe harapott méltóság
merül a térbe, bús körmenet.
zarándok arcok követnek,
édenből szakított levelek.