Nem vagyok én más csak egy ember az éjben
csendben egyedül, talpig reményben...
Reményben és mégis...sajnos mégis gyászban
Kóborlok egyedül ebben a világban.
Ha szívem egyszer sólyomszárnyra kelne
Az ég kékjével egyszer egybekelne
Tanításul egyszer...egyszer szólnék a szélnek
Hogy nem árthat többé annak a reménynek.
Nem tudok más lenni... csak egyetlen lélek.
Szárnyakat adva egyszer egy reménynek.
Hagyva odafent...fent...fent a magas égen
Reményekkel telve, és mégiscsak ébren!