Tejfehér csendben elmerülten,
Mint aszkéta, ki alfába száll,
Vártam tán, hogy jön majd a halál,
S egy látomásba szenderültem.
Azt álmodtam, hogy nálad járok,
És minden úgy lesz, mint egykoron.
De némán vártam, zöld hegyfokon,
Mert utam állta már vad árok.
Meredek volt, és a medre mély,
Zavaros víz örvénylett ölén,
Habozva tört, szikláknak tövén,
Mint szívemben dúló szenvedély.
Kezed nyújtottad, mosolyogtál:
Ugorj csak bátran, nyögted súgva,
S szeszélyek kövén összezúzva
Álmomban is pokolra dobtál.
2010-09-01