A víz felett
nem repülnek a fecskék
és a parti szélben
hűvösebbek
lettek már az esték.
Megremegve arra várok,
terít-e majd
vállamra kabátot
az ősz keze,
és fonnyadó levele
bont-e ágyat,
ott összegömbölyödnek majd a vágyak.
Puha vackot,
jó meleget,
ahol átszendereghetem a telet.
Ad-e társat,
sose fázzak,
hogy a szava melegítsen,
ha elesem
felsegítsen,
ha ránézek
magam lássam,
benne magam megtaláljam,
ha elveszni támad kedvem,
adja testét,
belé vesszem!
* * *
Elillant a nyár,
most még csak párállik a víz felett,
de már sápadtabb fény integet
a lomha ősznek.
A színek mindent legyőznek,
átfestik az aranyat és a zöldet,
most már
a barnák, sárgák jönnek.
Csak csendben várok,
szorosabbra húzom testemen
a nyár szőtte kabátot.
A késői napsugár
ha arra jár
utat talál,
megpihen
szememnek íriszén
és annak
zöld-arany színű nedve
belecsorog
a halni készülő mederbe.