Szilveszter éjjelén esett a hó
Lágyan hullott ránk a hótakaró
Bár az éj lehelete fagyos volt
Testünk vágya égő, kicsit sem holt…
Istenem! Ha egyet csettinthetnék…
Újra azon az éjjen lehetnék…
Epedő testem most is lángol, ég
Már a virágok is kinyíltak rég…
Hangod ittam, mint esőt a mező
Érintésed köntöse remegő
Olt és Marosként azonos völgybe
Folytunk, nem ütközve sodró rögbe
De a szürke jelen nem ilyen szép
Ködbe veszett a mámoros kép
Édes emlékekbe kortyolgatva
Oly egyedül vagyok én maradva
Akkor és ott Szilveszter éjjelén
A vágyaimból kivetkőztem én
Megismertem az érzéki csodát
Elvitt-, átkoztam újév hajnalát…
Visszasírom tested láng melegét
Fékezem szívem vad rémületét
Miszerint megismételhetetlen
A légyottunk- beteljesületlen…
Mesés éj volt- s tán csak szép álom
Lehunyt pilláim alól ezt látom…
Kérlek, ölelj úgy, mint akkor este
Csodánkat csak egy hóember leste!
Messze mentél, mint a patyolat tél
Bennem a „vágyom rád” oly nagyon él
Karjaidban, mint puha hópehely
Súgd a szélbe mikor lesz újra hely?
Folyton álmodok- hűvös éj, hó hull
Fedetlen testen a vágy nem csitul
Összhang, testünk- lelkünkben némaság
Hajnalban elcseni a valóság…
2005.