Ha egyszer a karjaimba kaplak,
mondta nekem egyik beszélgetésünkkor,
Annyira magamhoz ragadlak,
hogy nem menekülsz a szorításomból.
Soha nem eresztlek, itt maradsz örökre
Még, ha a Világ össze is dölne.
Annyira szeretlek, kívánlak,
hogy ezt nem teheti senki tönkre!
Csak várj türelemmel, jövök,
ahogy lehet és akkor a Világ
a mienk lehet, többé el nem
eresztelek!
Úgy csókollak, ölellek, hogy
nem kapunk levegőt
és közben összegyűrünk
jónéhány lepedőt!