Letűnt emlékek ösvényén bolyongok,
Eső cseppje koppan magányom ablakán.
Boldogság tünékeny leplében haldokló
Pillanatok tompítják szívem dallamát.
Száműz a végtelen tengerek kékje,
Hajótörött lettem századok alkonyán.
Illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe,
Nem találom múltam szikrázó parazsát.
Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa,
Öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim.
Szilánkokká tört, szomjas tükörképem
Talán újjáéled világunk romjain..
2010. szeptember 13.