CCCLXVI. szonett
Hol izzó, törékeny a hajnal, - suttog,
„Óh, gyere, itt vagyok!” - kábán kel a Nap,
De szerelmét már nem kívánja a Hold!
Csak csurog könnye szakadatlan, - zokog,
„Hát ne szeress, s ne kellesd őrült vágyad,
Ha már nincs számomra mit mondanod!”
Minden nap, jobban és jobban fojtogat;
Hínárként tekeredik, s már tudom,
- Mint a tegnap, mely csitult hevét hagyta
S a pillanatát, mely megdermedt arcomon.
A régi, talán elfeledett vágyakat,
Csókok tüzét forrongó ajkakon,
Parázsló testeket, illatos párnákat,
Egy soha meg nem szűnő alkonyon.
…mint a tegnap, mely újra itt hagyott.
20100622
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva