Veled s velem Velemben
Írta: vallejo Dátum: Szeptember 14 2010 19:22:29
Gy
Határon átlógó Alpok lábai
Ígértek idillt, megálmodott képet,
S Velem tenyérben elférő völgyében,
Hittük a nyugalmat hittük a szépet
Teljes hír
Kívántuk hagyni a zajos világot,
Hol monoton lett a dolgos öntudat,
S feladatrendnek hűen megfelelve,
Gombóccá gyúrtuk a mindennapokat.
Vágy fűtött lázas izgalom vezette,
Térképen tétován lépő ujjakat,
Kutattuk velünk merre fusson az út,
Felfedezni még nem látott foltokat.
Helyet reméltünk elbújni egy kicsit,
Hol nem fúj riadót telefon s óra,
Ahol újra egymásba rejtőzhetünk,
S a muszáj reánk nem lel virradóra.
Határon átlógó Alpok lábai
Ígértek idillt, megálmodott képet,
S Velem tenyérben elférő völgyében,
Hittük a nyugalmat hittük a szépet.
Kicsinyke falut öleltek körbe,
Púpos háttal lomhán elnyúló hegyek,
Mely a völgy mélyében kuporodott össze,
Mint anyja ölében pihegő gyerek.
Óriás karéj buja lombpalástban,
Zöldet festeni természet nem henyélt,
Melyre finom fehér csipkéit szórták,
A virágba borult szelíd gesztenyék.
Hódítani hívott távoli gerinc,
Szabdalt vízmosáson magasra hágni,
Melynek medrében heverő rögökön,
Zúduló víz roppant erejét látni.
Kanyargó ösvény kúszott egyre feljebb,
Köröttünk vén tölgyek, sudár bükkösök,
A fák hegye kósza felhőkkel cicázott,
Parány az ember óriások között.
Kalandra ösztökélt a vagány virtus,
Próbát ajánlott durva emelkedő,
Munkálódott a: "- Majd megmutatom én!"
Tanultuk hamar mily csekély a tüdő.
De felérve már minden megváltózott,
Nyugodtra leltünk és ott volt a helyünk,
Mint vér, áramlott bensőnkben a béke,
Míg végtelenen pihent tekintetünk.
Ott fenn a magasban kéklő ég alatt,
Gondoltuk miénk a világ teteje,
S míg gyűrődéseink bennünk simultak,
Reméltük megáll az idő kereke.