Hová is mehetnék ezen a világon?
Hol már senki sem vár és aligha szeret,
hol nem üldözik el a béklyó-felleget,
óh, mondja meg!
Hová is lehetnék ezen a világon?
Messze, messze mennék ebben a világban,
nem a síron túlra, hol az én babám van,
óh, mondja meg!
Kit is ölelhetnék ebben a világban?
Minden rózsafának rózsa-párja már van.
Csak nekem hiányzik szerető kedvesem,
ki súgott fülembe egykor oly kedvesen...
Már csak a szél búgja édes babám szavát,
nem hallom én többé gyönyörűszép hangját...
Álom volt csak álom, mi lehetett volna,
hogy az én babám a kezemet fogja...
Hova is lehetnék ezen a világon?
Óh, mondja meg!
Hunyorít a szemem, ha csillagba nézek,
A holnaptól én már jaj de nagyon félek,
mint egy csepp kismadár a múló, zord világtól.
Kiszippantva mézet illatos virágból,
friss hajnali harmattól réten elázva,
ablak mellett ülve- úgy vacogva, fázva...
Hová mehetnék ezen a világon?
Óh! Mondja meg!
Az árnyékom követve, tébolyodott lelkem,
nézd meg, hogy csodálatos, új utakra leltem...
Azt hiszem valahol mégis eltévedve,
lelkem hosszú, sötét sikátorba ment be.
S ott virágok között rimánkodva, sírva,
bonyolult gondolatvilágom leírva
hová mehetnék ezen a világon?
Óh! Mondja meg!