Tévelygő
Tévelygő kisbárány visszatért a nyájhoz,
Nem tűnt el végleg, csak járta a világot.
Ment, csak ment és ment, mit parancsolt szíve,
Hősöknek nyomdokán, messzi harcmezőkre.
Beégett szívébe a véráztatta karszt,
Halálrét illata, mely ma virágot hajt.
Óbeton sírkövek, hantok fejfák nélkül,
Lelkébe ivódtak örökre emlékül.
Magyar honvédeknek kétkezi munkája,
Jóistennek háza…, picinyke kápolna,
Doberdó fennsíkján vigyázza a múltat,
Ádáz harcaikra ködfátyol nem hullhat.
Ím, hát visszatértem hirdetni az igét,
Földünkön soha még egy ily szörnyűség
Elő nem fordulhat…, az maga a pokol!
Népekre nem küldhet halált egy diktátor.
Őrizzük a békét szóval, ne szuronnyal,
Gyászleplek helyett, hófehér abrosszal!
Asztaltól távozván legyünk jó barátok,
Ameddig tehetjük…, mentsük a világot!
2010. 09. 16. Albert Ferenc