Kísértetpalota XV. rész: A zeneszoba
Írta: Hullocsillag Dátum: Szeptember 19 2010 07:52:08
Gy
A jelenet oly szomorú, oly szívfacsaró – sírok;
Bár talán félnem kéne e lidérchadtól?
Táncolnak a holtak, s fölöttük a tükrök a sírok,
S búcsút veszek a bánatos bálszobától.
Teljes hír
A jelenet oly szomorú, oly szívfacsaró – sírok;
Bár talán félnem kéne e lidérchadtól?
Táncolnak a holtak, s fölöttük a tükrök a sírok,
S búcsút veszek a bánatos bálszobától.
Mint süllyedő hajó, padlózata megdőlt vészesen
A sötét gyászruhájú zeneszobának,
S mint kibelezett barlang, oly egyhangún, oly üresen
Mered sajgó szemével a külvilágnak.
Se festmény, se bútor, sem pedig szőnyeg vagy tapéta:
Csak üres padló, és mennyezet, és falak.
Középütt pedig egy halott, és szomorú poéta;
Szívfájdító hangon zokogó árnyalak,
Szilánkokká zúzott zongora bús romjai felett,
Mit tán szörnyűséges titánököl vert szét;
S játszana a letört költő, játszana egy életet,
Egy elvesztett életet – s elveszti eszét.
A bánat hamvai izzanak őrület tüzében,
S gyilkos-szörnyű dalok a halott zongorán,
Mintha körfűrész visítana fém ölelésében
Sírva a születő pokolmelódián,
Aztán a felbőszült zenész-versfaragó kísértet
Kiveti magát az ablakon az éjbe,
És nyakát szegve újra meghal a már halott élet,
Az őrült zene pedig felszáll az égbe.