a Duna hátán
Írta: agota Dátum: Október 02 2010 06:46:37
MM
Ülök a Duna hátán,
és fogva tart a látvány,
ami elém tárul.
Teljes hír
Ülök a Duna hátán,
és fogva tart a látvány,
ami elém tárul.
Mindenütt ölelő víz,
a fodra apró hullámokat visz
ezen utaznak furcsa lények,
akik semmitől sem félnek,
pedig volna mitől,
itt a mélység öle öl.
Megtréfál,
és a széllel összefogva, megbökdös az ujja,
mint óriás,
hajóm a hullámoknak dobja,
majd tükörsimává teszi újra,
játszik velem!
Tudja,
hogy így is szeretem!
Ilyenkor körülnézek,
és tényleg vannak furcsa lények,
akik ezt kedvelik,
hintáznak rajta,
vagy száraz faágon kiteszik testüket a napra,
vagy csak úgy nőnek belőle,
a tetején elterülve,
integetve a fénynek,
s virágaikban élnek
apró, kicsi lények.
A parton élők vagy guggolnak, vagy ráhajolnak a vízre,
arcukat nézik a fényes tükörbe,
miközben óvón kiterjesztik karjuk, hogy a vízi népség elbújjon alattuk.
És a csend,
amit csak néha tör meg egy-egy madár, miközben fészkére leszáll,
ha leereszkedik az este,
bíbor és barna köpönyegbe vonva a partot,
a látóhatárt,
betakaródzik a puha csönddel, fejét álomra hatja,
elcsendesül a partja,
hajómat még tartja a hátán, de már békés a látvány,
alszik a Duna,
késő van már,
evezek haza!