Kísértetpalota XX. rész: A kút
Írta: Hullocsillag Dátum: Október 03 2010 08:00:58
Cs
Forrong gégéjében, hajlítván a levegő testét,
És súlyos mancsával döngöli a földet,
S tüzet okád újra, felizzítván a sötét estét,
Felperzselvén felhőhegyet, felhővölgyet
Teljes hír
Éjmély üreg (a Nyúl ürege!) ásít a mély éjbe,
Akár bestiális fantomtorok kútja;
S felvisít onnan egy szörnyű szörnyhang, mámorba, kéjbe
Takarózván halad vertikális útja
Fel-fel-fel, a mohaszín ősi kövek gyűrűjében,
Köröz, akár őrült sivatagi vihar,
Majd átlép a kútkáván, szemembe néz, s velejében
Gonosz hangon ordít rám, izzó tűzvihar
Forrong gégéjében, hajlítván a levegő testét,
És súlyos mancsával döngöli a földet,
S tüzet okád újra, felizzítván a sötét estét,
Felperzselvén felhőhegyet, felhővölgyet
Az égen, s a zsarátnokká váló felhőzet helyén
Előbukkant a Hold sápatag homloka,
És erőtlen fénypászmával végigsújt a rém fején:
Fedje fel magát a sötét árnyak titka!
Az árnyak pedig visszavonulót fújnak, eltűnnek,
S nem marad más: csak a testetlen üvöltés.
Szitkozódik, hörög – s e zajok gyengülőnek tűnnek,
De még felzendül egy utolsó mennydörgés;
Elemi erővel. Megremeg nem csak föld, nem csak ég,
Hanem maga a sűrűsödő levegő,
Mint transzparens, szilárd falú zselé, tömörül a lég,
S a Hold szemén át letekint a Teremtő:
Mi ez a mágia, ez az erő, ez a hatalom,
Mely ily vakmerőn vetekszik az övével?
Aztán felrobban a katarzis, mint koncentrált atom,
Ledöntvén lábáról mindent tűzszelével,
Megcsap a hő, mint forró tenyér, ahogy izzik és ég
A megcsavarodott, torz levegő teste.
És újra hideg lesz, újra sötét, holdtalan az ég,
Visszajőnek az árnyak, mint ezer beste
Teremtmény, ördögpókok, gonosz démonok, és lesnek;
Hallgatag ülnek az árnyak az árnyakban,
A kút üres, nincs testetlen hang, s pernyecseppek esnek:
Mert lángol a labirint az éjszakában.