Négy betonfal volt feltámadó koporsóm oldala,
S a mély éjszaka volt a koporsófedél,
Árnyak verte koporsószög alatt remegett fala
A kripta csuszamlós talajának, mely él,
S mozog, élő halottak vicsorgó szőnyege által,
Szélesre nyílik, akár száj, hogy elnyeljen,
A halott délibábremény haldokló halállal hal,
Hogy lelkem pohara rettegéssel teljen,
Rothadó csontvázak utánam kutatnak-kaparnak,
Vak koponyák harapnak húsomba mélyen,
Vergődő zsákmány lettem ezer kriptapók-agyarnak,
A vesztem itt lesz, ezen az ördögéjen,
Foszló ruhafoszlányok ejtenek szoros béklyóba,
Akár medvecsapdák, bordák nyílnak felém,
Merülök lassan a nyüzsgő a halott légióban...
S nem dob senki mentő kötélhágcsót elém.
S kitárul a kriptaföld, akár sáros-véres örvény,
Süllyedek, gyors futóhomok csapdájában,
Itt már csak a Hatalmas Kaszás szava az Egy Törvény,
Amint elmerülök a Pokol szájában.