Doberdói ballada
III. Ének
Véget nem ér ez az ének,
Hős fiaink nem pihennek,
Kesergésre nincs sok idő,
Támadni kell, új parancs jő.
Bajba kerül, hej Cadorna,
Olasz hadak parancsnoka.
Kedve szegett digó sereg,
Nem óhajt már ütközetet.
Eldördülnek a lövegek,
Ontják gyilkos tüzeiket,
Gázfelhő borul a tájra,
Halottak tízezer számra.
Caporettónál áttörnek,
Piave- ig jut a sereg.
Az ellenség vérbe fagyva,
Monarchia csekély haszna.
Csizma szára kettéhasadt,
Olasz hadak szétszaladtak,
Hitüket mind elvesztették
Mondván ellenük lett az ég.
Vidámabban szól az ének,
Pedig sokan odavesztek,
Rögvest szárnyra kél a dallam,
Víznek partján, olasz honban.
Német, osztrák, magyar sereg,
Egyesítik erőiket,
Zúgó folyón hidat vernek,
Hamarjában át is kelnek.
Átérve a túlsó partra,
Előkerül csákány, balta,
Lövészárkok, ágyúszékek,
Sebbel, lobbal elkészülnek.
Beásva az egész csapat,
Tábori posta is akad,
Papírt áztató könnycseppek,
Gondolatban hazatérnek.
Albert Ferenc