Kapaszkodás
Egy pillantás és szemed csillogó fényétõl
megfagy a levegõ, ahogy nézel,
majd nyirkos tenyereddel vérembe tapasztod
vágyaid, meztelen érintésed.
Lázas tekinteted most bõröm alá bújik,
mint menedéket remélõ vándor
és a gátlástalanul égetõ perceket
lassan hámozza le vállaimról.
Zsibogó ajkadba harapom édes ízem,
ártatlan, remegõ mozdulatod
indítom csendben testemen, hogy felfedezze
számodra ismeretlen világom.
Ahogy kezed alábukik a rejtett mélybe
felfedezve neked ígért kincsem,
robbanó ösztönné leszek, önzõ démonná,
tested csak magamnak követelem.
Ujjaim vonalát ajkam rajzolja újra,
ahogy két sóhaj közt megkívánjuk
és bennünk dobbanó mámoros élvezetünk
máglyáján a folytatást kolduljuk.
Izzó kéjünk homorú hátadba karmolva
már sürgeti a közelgõ véget,
mégis markolja az egyre múló perceket
tüzes csábító, nimfomán énem.
Génjeinkbe kódolt, vad sikolyokba veszve
ránk ernyedt fáradtság észrevétlen
támad, neked megmérgezném a hûtlen idõt,
hogy vele ne csaljalak meg téged!
2009.08.05.
Miklós Imola