Kísértetpalota: Epilógus
Írta: Hullocsillag Dátum: Október 11 2010 08:48:03
Cs
A hajnal érintése árnyakat szór szerteszéjjel,
Hűs csókja az úttalan jövőbe lehel,
Szilánkokká hasad az üvegbe fagyasztott éjjel,
És a Nap, kertjében reményrózsát nevel.
Teljes hír
A hajnal érintése árnyakat szór szerteszéjjel,
Hűs csókja az úttalan jövőbe lehel,
Szilánkokká hasad az üvegbe fagyasztott éjjel,
És a Nap, kertjében reményrózsát nevel.
Fénykorona máglyáján ég a kísértetpalota,
Porszemekké válik, akár szemfényvesztés,
Holttestem a kapura felakasztva leng azóta,
Mióta elmúlt, az utolsó kísértés.
Alattam sűrű tengerbe gyűjtöm a kiontott vért,
Vérvörös tükrében megtörik az álom,
Kimerülten, izzadtan felébredek: hát véget ért!
De a cseppet sem jobb valóságot látom.
Utóirat
A fentebb leírt események mind-mind megtörténtek... ámbátor csupán elmém csalóka szövevényeiben. Minden álom volt: eddigi életem leghosszabb, legrémesebb, és egyben leginkább részletgazdag álma.
Reggel olyan szörnyű és szorító érzéssel ébredtem fel, mintha éjjel valóban meghaltam volna.
A vérnyomásom még sokáig alacsony, túl alacsony maradt, és még sokáig fáztam.