Ma nem csak hozzád érkeztem Apám
a sírodra friss virágot tenni,
ma nem csak érted kondul a harang,
holt lelkek üdvéért imáját zengi.
Ma fejet hajtok a kereszt előtt,
s ha nem rokon vagy barát nyugszik itt,
arannyal rótt neveket olvasva
ismertnek tűnik az ismeretlen is.
Összeköt gyökerünk, múltunk, s jövőnk,
egyazon bolygón embernek születtünk,
fényünk, árnyékunk lehetett közös,
egyformán borul testünkre földünk.
A temető kertben suhanó szél
a márványok közé fut, s elidőz,
egyedül áll egy sír közelében
amelyet levéllel díszít az ősz.