Kifáradt a világ, fáradt bele,
fáradt a világ milliom tengere.
Fáradt, mint egy ágon küzdő levél.
Bőgnek a gyermekek és zokognak
az asszonyok-életet hordanak.
Meggyötört a munkás, kemény tenyér.
Fáradt a féreg ha testből kiér,
gyengébb az ember, amíg csak él!
Miattad éhezik mert nincs kenyér!
Enyhül a harag és lassul a szív.
Az a pár dobogás most hova hív?
Fárad a világ és elül a szél.
Ha vadász közelg, nem fut az őz,
madár nem szárnyal, ha beáll az ősz.
Erőtlen ember esze útrakél.
Végveszélyben a város nem remeg,
bűntelen bátyját öccse öli meg.
De egy kislány még mindig csak remél.