Akkor
zavart, hogy emlékezem.
Négy iskolai évben láttam,
milyen gyorsan fejlődik. Nőies.
Zavart, hogy sokáig gyerek
maradtam mellein. Tapogattam.
Csomó mindent nem értettem.
Mégis én szabadítottam ki
lányregényekből.
Emlékeztem, milyen nehezen
találtam a helyem. És mégis,
vagy éppen ezért, a hullám
homorú-helye volt, nyelvtanár
és éle valaminek, ami stimulál,
mennyi mindenki volt nekem.
A rendszer. Komolyító. Domború.
Ahogyan
az udvaron felejtett vödörben
fölpúposodik a jég. Szégyen és
izzás. Emlékeztem, a nagyfiúk
mennyire cikizték, hogy
mit csíp „azon a kis pöcsön”.
Lepattogzott róla a máz.
A 6. emeleten várt, a férje nélkül,
hogy találkozzunk!
Jó messzire lehetett látni.
Háttal állt az ablaknak.
Megvolt a ct eredmény.
Akkor
zavart, hogy emlékezem.