Virágszirmok hullanak arcod gödreibe,
Hidd el a Földanya korosabb a tegnapnál,
Most is mosolyogsz, fájna ha egy nap elhagynál.
Talán rég meg is történt, testileg vagy már,
Lélekben máshol élsz, mástól kérsz,
Szerelmes szívet tőlem nem remélsz.
Miért is tennéd, bár a múlt emészt,
Könnyek nélkül is örökre veled maradnak,
S egy napon majd téged fájón faggatnak.
Faggatnak, vajon a szirmok miért sírnak,
Miért hullanak még egyre sűrűbben reád,
Válasz nélkül ne hagyd, múltamban a vád.
Virágszirmok hullanak arcom gödreibe,
Hiszem a Földanya korosabb a tegnapnál,
Most is mosolyogsz, fájna ha még maradnál.
Elengedem két kezed, nehéz, benne ezer fejezet,
Húsz tavasz, húsz nyár, ősz és tél,
Benne a pillanat, amikor először rám néztél.