Régmúlt időkben élek,állandó félhomályban,
azt hiszem örökké élhetek,ahol a nap
aranyszínűvé festi a tájat
s éjjel a csillagok ragyognak.
Megfáradt fejem egy kőre hajtva
színjáték az estében.
A fény lassanként alábukik,
a várt csónak elmaradt.
Erősödik a csend,fákat tépáz a szél
hányódunk a viharban,mint
gyorsuló sodrás az életünk
apró lángokat sorban kioltod,mint a szél.