NAGY DOMOKOS IMRE
HAJLIK AZ ÉV MÁR
Hajlik az év már, s tarkás oldala látszik a hegynek,
sárga levél táncol, s forgó széllel tovaröppen.
Másutt meg pírral búcsúzik tőled az évszak,
s érett szőlő illata szárnyal a dombokon által.
Zümmögve a darázs nekizúdul amerre a szag van
vívni harcát az orv seregély repülő seregével.
Ritkul az erdő, hullik a lombja, szél viszi már el.
Erdő széle felé húzódik a vad lakomára,
csábítgatja a jóízű falat őt is amarra,
honnan az édes szag befelé az erdőre elindul.
Vadliba húz már fenn a magasban az égen,
hangjuk hullik alá, s próbálod meglelni őket,
ámde az alkonyat kúszik az erdőbôl kifelé ím,
és fakuló már minden, amit még látni akartál.
Életed ősze is így jön már hozzád közelítve,
és vidáman tarkálló színeit ölti fel szíved,
Mégse sirassad el azt, ami múlt, hiszen életed útján
szállá újulatod felnőve mögötted is áll már.
(Budapest-Sasad, 1981. október 8.)