Klára
Írta: Inszeminator Dátum: Október 21 2010 10:04:13

---

MM

Intett még egyszer,
s ahogy a lövések újra kelepelni kezdtek ,
legyintett megint.

---

Teljes hír

---

(...egy kopjafa tövébe.)


Az út kövén feküdt az asszony,
Az út közepén, a fénylő sineken.
Szélfútta kannája lassan gurult tova,
meg-megállt.
Szitáló ezüstcseppek cirpeltek rajta.

Keze hívott, később fáradtan legyintett.
Maradjatok. Nem érdemes.
Lába körül,
valami pirosas halványult
a kannából csorduló fehérrel..

Intett még egyszer,
s ahogy a lövések újra kelepelni kezdtek ,
legyintett megint.

S ekkor kilépett az oszlop takarásából,
fehér köpenyben,
karján kis piros kereszttel,
mely mit sem ért.

Kilépett, rohant a pergőtűzben,
rohant, cipője csattogott,
s, az a gyönyörű barna haja
csapzottan táncolt a szélben,
Istenem, amit annyira csodáltam,
mire lerogyva célhoz ért,
már nem volt sehol.

Nem volt már arca semmilyen,
Sem mosolygó, sem aggodalmas

A fénylő sineken két nő feküdt a semmire várva.
Az egyiket ismertem neve is volt, míg élt,

Van ma is,
Látom sötét haját,
arcát a mosolyát.

Légy boldog, bárhol vagy.
Te nagylány...
Mindörökre.

Várom a csodát, tudom nem hiába.
Várom, hogy újra lássalak,

Várni foglak míg élek
Hogy valamit csendben megköszönjek.

Jön mindig ősz,
hogy ne felejtsem széttépett arcod,
mely rámmosolygott, a hevült kamaszra,
szép voltál, szép vagy
s nekem szép maradsz.
Mindhiába.
Bizony, bizony ez így van,
s, így lesz amíg csak élek,
szép Szentkirályi Klára!