Akikért senki nem gyújt gyertyát,
Süppedt hantjukat koszorúzva
Befonta tövis, száraz dudva,
S ördögszekér, míg a szem ellát.
Hiába ringtak anyaölben,
S hittek meséknek, ígéretnek;
Harcolva, bukva, mint eretnek,
Porladnak megáldatlan földben.
Mikor ITT lángol ezer mécses,
S imát mormol a hív halandó -
Nem kutatva már ki volt vétkes,
Csak az elmúlás maradandó -
Széloltott gyertyák könnye fényes;
Csillaghad kél OTT, fény-kommandó.