Hogy ide, ahol a jövő feszül,
A múlt éppen ezer szilánkra hull,
A csúf jelen vonít gazdátlanul;
És divatot diktál a kárhozat,
Éppen minket tett, és nem másokat.
——–
Isten bennünket nagyon sokra tart,
Ha itt, ahol már nem látszik a part,
Pénz adóztatja a szeretetet,
A szabad csak azt jelenti: lehet;
A bizalmát éppen belénk veti,
S a vízözönt ezért késlelteti.
—-
Elvont, harsány eszme-banda;
Kívül fényes, belül sanda,
A nép
Ripacsokért
Lelkesül;
Isten minket
Nagyon túlbecsül.
—–
Friss elbutulás: atlanti,
Bálvánnyá lett a briganti;
Vagyon gyűlik
Szellemi fagyon;
Isten minket túlbecsül
Nagyon.
——
Eltakarják, mint penész a savót,
Álságos eszmék a hazug valót,
A pénz az értelem trónjára ül.
Isten bennünket
Nagyon
Túlbecsül.
—–
A szakadék mögött jövő hona,
Isten mondta, hogy jussunk el oda,
De hagyjuk ideát
A gőg dühét,
A pénz hullaszagát,
S az elrendelés gonosz mákonyát.
—-
Isten bennünket becsül
És szeret;
Mert híd vagyunk
A Szakadék felett.